Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2019

Félmillióan tüntettek Barcelonában

A megszálló spanyolok által letartóztatott szakadár katalán politikusok elleni büntetőper miatt Százezrek tiltakoztak szombaton Barcelonában, Katalónia központjában az ellen a büntetőper ellen, amely 12 katalán szakadár politikus ellen indult Spanyolországban a 2017 őszi elszakadási kísérlet miatt. A rendőrség szerint 200 ezren, a felvonulást szervező szakadár szervezetek szerint félmillióan vonultak utcára. A menet elején „Az önrendelkezés nem bűncselekmény” feliratú molinót vitt a tömeg. Emellett sokan katalán zászlókkal és „szabadságot a politikai foglyoknak” feliratú transzparenseket vittek magukkal. A tiltakozók szerint a függetlenségi népszavazás kezdeményezői és megszervezői semmilyen bűncselekményt nem követtek el. A madridi ügyészség szerint ezzel szemben lázadást, zendülést és költségvetési csalást követtek el. A szakadár katalán vezetők pere kedden kezdődött a spanyol fővárosban. 2017. október 1-jén Katalónia elszakadáspárti vezetése népszavazást tartott a terület függetlenségé…