Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

Pogromok Ukrajnában: "kárpátaljai magyar romák" táborát támadták meg Lembergben

Kép
"A cigánytábor az égbe megy"? Az emberiesség megőrzésére és a cinikus megnyilvánulásoktól történő tartózkodásra szólította fel honfitársait Andrij Szadovij, Lemberg (Lviv) polgármestere Facebook-bejegyzésében a városban - a zsidó MTI fából vaskarika megfogalmazása szerint - "kárpátaljai magyar romák" átmeneti tábora ellen elkövetett, egy halálos áldozatot követelő és három személy sérülésével járó szombat éjszakai brutális támadás kapcsán. 
Az ukrán sovinizmus fellegvárának számító Lemberg első embere, aki egyben a Szamopomics (Önsegély) nevű parlamenti párt vezetője, közölte, a megtámadott tábor lakói jelenleg rendőri védelem alatt állnak, és a város önkormányzata a nyomozás idejére ideiglenes szállást biztosít számukra.  Jelezte, a támadás egyik sebesültjét, akinek az állapota közepesen súlyos, kórházban kezelik, két sérültet, egy anyát és fiát, a sebeik bevarrása után kiengedték a kórházból.
A polgármester felszólította a rendőrséget, hogy alaposan nyomozza ki a bűn…

ANTÓNIO GUTERRES IRÁNYT MUTA

Kép
A minap azt sikerült mondania António Guterres ENSZ-főtitkárnak, hogy a migráció elkerülhetetlen és szükséges. Hogy miért is nem elkerülhetetlen a migráció, abba hosszabban nem kívánok belemenni, de annyit azért mindenképpen szeretnék megjegyezni: a világtörténelem során már számos ország bebizonyította, hogy az illegálisan, papírok és okmányok nélkül beszökni szándékozókat egészen kiválóan meg lehet állítani. Ha van rá szándék. De továbbmegyek, és egyúttal meg is kérném érzékenyebb lelkű olvasóimat, hogy a következő két mondatot inkább ugorják át! Olyan országok is léteznek, ahol működtetnek határőrséget, építtetnek kerítést, és nem sajnálnak a védelmet ellátó szerveknek pénzt, paripát, busás karácsonyi bónuszt, valamint nagy kaliberű fegyvereket adományozni. A szervek pedig a legnagyobb lelki nyugalommal használják is a fegyvereiket, és különösebb pulzusemelkedés nélkül lőnek rá az országukba betörő törvénysértőkre. Persze tudjuk, halljuk, tapasztaljuk, hogy a migrációt propagáló, magu…

KURZ OSZTRÁK KANCELLÁR TOVÁBB LÓBÁLJA A POZITÍV VASRUDAT: MOST AZ EU FEJÉRE CÉLZOTT

Kép
Annyit le kell szögezni: nem semmi, hogy Sebastian Kurzot nemhogy bántani nem merik, de behódolnak a nagyok is a kis ország kancellárjának, pedig pozitív módon, nekik is nyilvánvalóan fájóan mindenfelé akkorákat csap, aminek töredékéért a magyar miniszterelnököt a nyugati világ és sajtójának köztudottan számunkra lakájos üstjében elevenen főzné meg.
Áprilisban Kínában látogatta meg Hszi elnököt, ma pedig Putyin orosz elnök tesz nála látogatását Bécsben. Miközben bejelentette: országa a híd szerepét kívánja betölteni az EU és Kína, illetőleg az EU és Oroszország között. Majd szintén Pekingben az első számú osztrák katonai parancsnok állapodott meg a kínai (!) hadsereg (!) vezetésével a két ország katonai együttműködésének erősítésében. Minderre a bennünket folyamatosan elítélő, mindenhol csak helyre hozandó szörnyűségeket látó amerikai külügyminisztérium új, berlini nagykövete sikoltozva imádta körül Kurzot, őt az európai konzervatív politikusok legnagyobb rocksztárjának nevezve, és megh…

Tűz ütött ki a csernobili zónában lévő Vörös-erdőben

Tűz ütött ki a csernobili zónában lévő Vörös-erdőben, azon a területen, ahol a legmagasabb a radioaktivitás szintje – közölte kedden az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.     Viktorja Ruban, a katasztrófavédelem Kijev megyei részlegének a helyszínen tartózkodó sajtófőnöke elmondta, hogy a tűz egyelőre legfeljebb 10 hektár erdőterületet érint. Kisebb gócokban lobbant fel, de egymáshoz közel. Az oltásban jelenleg 120 tűzoltó vesz részt 29 technikai eszközzel, továbbá egy repülőgép és egy helikopter.
A lángok a zóna közepén fekvő Kopacsi falunál csaptak fel. Ennek a településnek a csernobili atomerőműben 1986. április 26-án történt baleset után minden lakosát evakuálták, az összes épületét ledózerolták, csak a falu óvodája maradt meg. A sugárzás szintje az atomerőműtől mintegy 8 kilométerre nyugatra lévő területen olyannyira megemelkedett, hogy az addig zöld fenyőerdő fái vörösesbarna árnyalatúvá váltak, innen kapta a nevét a Kopacsi melletti erdő. Ez a terület máig a tiltott zóna legszen…