A leszbikus evangélikus püspöknő eltávolítaná a muszlimokat sértő kereszteket a templomból

El akarja távolítani a kereszteket a stockholmi Tengerészek Templomából a város leszbikus, evangélikus püspöke, Eva Brunne, azzal az indokkal, hogy így a templom nyitva tudna állni más vallások tagjai számára is. Ezért aztán jelezné a templom falán Mekka irányát. 
 
 
El akarja távolítani a kereszteket a kelet-stockholmi kikötőben található Tengerészek Templomából a stockholmi evangélikus püspök, Eva Brunne, a világ első, nyíltan leszbikus püspöke, aki regisztrált élettársi kapcsolatban él partnerével.
 
A püspök azzal indokolta javaslatát, hogy így a templom nyitva tudna állni más vallások követői számára is. Ennek elősegítése érdekében a keresztek eltávolítása mellett kijelölné Mekka irányát a templomban – ami egyébként szokványos a repülőterek vallásközi imaszobáiban és a kórházak kápolnáiban is. Brunne szerint ez nem jelenti azt, hogy a papoknak ne kellene kiállniuk a hitük mellett.
 
A javaslat heves reakciókat váltott ki, Patrik Pettersson, egy stockholmi lelkész például megjegyezte: a keresztény templomok nem imatermek, és nem mindenki számára nyitva álló közterek.
 
Eva Brunne 2009 óta Stockholm evangélikus püspöke. 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él Gunilla Lindén lelkésznővel, egy kisfiút nevelnek.
*
Forráscikkek:
Jihadwatch: Swedish bishop wants to remove crosses from church and mark direction of Mecca to make it more inviting for Muslims
svt.se: Biskopen vill ta bort kristna symboler i Sjömanskyrkan
Breirbart: WORLD’S FIRST LESBIAN BISHOP CALLS FOR CHURCH TO REMOVE CROSSES, TO INSTALL MUSLIM PRAYER SPACE
 
/Forrás: kereszteny.mandiner.hu/.../20151014_a_leszbikus_puspokno_eltavolitana_a _muszlimokat_serto_kereszteket_a_templombol / *B.Kiss-Tóth László 2015.12.19.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÚJABB KÉPKERETEK A FANTÁZIA VILÁGÁBÓL

Több mint 50 év eltelt azóta és a Tábornokot a tények még mindig igazolják!!!