Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2015

Félelmetes haderővel jönnének az amerikaiak

Kép
Harckocsikkal, önjáró lövegekkel és harci helikopterekkel is rendelkezik, nincs szüksége „külső támogatásra". A mintegy ötezer főből és legalább ötszáz harcjárműből álló egység önálló műveletekre képes, akár 7-10 napra elegendő muníciót tud magával vinni – így írható le az amerikai szárazföldi erő páncélosdandár harccsoportja, amelynek nehézfegyverzetét, a többi között M1 Abrams tankjait és M2 Bradley gyalogsági harcjárműveit – Ashton Carter amerikai védelmi miniszter tallini bejelentése értelmében – az USA több kelet-európai országban kívánja időlegesen állomásoztatni.
Carter hangoztatta, hogy nem akarnak háborút Oroszországgal, de megvédik szövetségeseiket. A NATO keleti frontján ugyanis nagy az ijedtség Oroszország ukrajnai nyomulása miatt. – Főleg a Krím bekebelezése után kezdték a balti államok és a lengyelek erőteljesen sürgetni, hogy a NATO állandóan állomásoztasson csapatokat a térségben. A múlt szeptemberi walesi csúcson ezt elutasították, helyette jött a sűrített hadgya…

„Néhányan” átjutottak Angliába a Csalagúton

A franciaországi Calais közelében táborozó migránsok közül „néhányan” átjutottak Angliába az elmúlt napokban, de a brit és a francia kormány fokozza erőfeszítéseit a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő Csatorna-alagút biztonságának garantálására – mondta szerdán a brit belügyminiszter. Theresa May a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó testületének (COBRA) szerdai ülése után a BBC-nek nyilatkozva nem árulta el, hogy pontosan hány bevándorlónak sikerült a vasúti alagúton át elérnie az angol partot azon több ezer migráns közül, akik az elmúlt napokban megpróbáltak bejutni az alagútba. A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap online kiadásának szerdai értesülése szerint azonban a brit hatóságok 148 embert fogtak el Folkestone városában, az alagút angliai termináljának közelében; a lap szerint ez az eddigi rekord. A The Times úgy tudja, hogy az elfogott migránsok azonnal menedékjogért folyamodtak. A brit belügyminiszter a COBRA-értekezlet u…

Schäuble átrendezné az Európai Bizottság jogkörét

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a görög válság kezelése körüli hatásköri viták miatt javasolja, hogy bizonyos területeken szűkítsék, és rendezzék újra az Európai Bizottság jogosítványait - jelentette szerdán online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap. A FAZ értesülése szerint Wolfgang Schäuble úgy véli, hogy az EB nem alkalmas arra, hogy egyre határozottabb politikai szerepvállalása mellett betöltse eredeti funkcióját, az uniós szerződések és jogszabályok érvényesülésének ellenőrzését. Ezért a "szerződések őre" funkciót le kell választani a bizottságról, és a feladatokat át kell adni új, politikailag független intézményeknek. Például a versenyjogi szabályok betartásának ellenőrzésére fel kell állítani egy uniós gazdasági versenyhivatalt. A FAZ szerint Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter felkarolja Schäuble kezdeményezését, amely így a 2016-os holland soros uniós elnökség programjának egyik fő témája lesz. Az EB vezetője, Jean-C…

New word order - Percekre vagyunk tőle

Kép
Munkatársunk elemzése
Európa ellen pszichés, katonai és gazdasági háború folyik a kontinens legyengítésére, miközben az USA Oroszország ellen fordult.

A szovjetológusként végzett Zbigniew Brzezinski politikai szemléletének lényege, hogy az Egyesült Államokból nézve nem lehet elkülöníteni egymástól Európát és Ázsiát, mivel az egy egybefüggő kontinenst, Eurázsiát alkotja. Ehhez képest Amerika egy szigetet jelent. A sziget biztonsága attól függ, hogy Eurázsiában egyetlen hatalom hegemón helyzetbe kerül-e vagy sem - az Egyesült Államok kormányának emiatt az a feladata, hogy kiálljon minden olyan hatalommal szemben, amely hegemóniára törekszik Eurázsiában.  Amint Brzezinski megalkotta az "elnökjelölt" Obamát, a kampányát Soros György a "baloldal" több száz szervezete mögött álló multimilliárdos finanszírozta és támogatta. 
Közeledik a háború felénk délről és Keletről. 
Katonai hadviselés zajlik a Szíriából és Irakból toborzott, menekülteknek álcázott fegyveresekkel. Az U…

Izraeli gyártmányú rakéta csapódott az MH-17-es malajziai járatba - Helyszínen készült videó megerősített egy másik repülőgépet

Kép
A holland nyomozók, akik az MH-17-es malajziai utasszállító  repülőgép egy évvel ezelőtti, előre megfontolt lelövését vizsgálják, nagyon bizonytalanok, hogy közzétegyék a saját megállapításaikat, és a közelmúltban megpróbálták mosni kezeiket azon kéréssel, hogy egy bíróságot kellene először felállítani, mielőtt a vizsgálatról készülő végleges jelentést nyilvánosságra hozzák.
Oroszország ellenzi egy ilyen bíróság létrehozását, mert azt gondolják, hogy azt arra használnák, hogy egy harmadik felet hibáztassanak a valódi bűnösök helyett.
Vegyük végig az alább felsorolt bizonyítékokat, mielőtt esetleg hivatalosan, vagy nem hivatalosan próbálják tisztára mosni a valódi elkövetőket az egy éves nyomozás lezárultával.
Izraeli gyártmányú levegő-levegő rakétával lőhették le a lezuhant MH-17-est
Öreg repülési biztonsági szakértők egy csoportjának jelentése a tavaly Ukrajnában katasztrófát szenvedett malajziai MH-17-es járatról azt állítja, hogy a Boeing repülőgépet egy izraeli Python légiharc raké…