Letartóztatások a Romániában a Mezőgazdasági Minisztérium tisztségviselőinek korrupciós ügyeiben



Azt hiszem, a magyarországi minisztériumokban is érdemes lenne egy kicsit körülnézni. Az itteni ügyészség egy kicsit úgyis tesze-fosza is, meg bratyzás miatt a maszatolásban érdekelt is, nem kéne szólni a romániai kollégáiknak a hathatós helyettesítésükre? *B.K-T.L.
*

Letartóztatták az éjjel Nagy Péter Tamást, a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkárát és Virgil Gamant, a tárca főtitkárát, miután tegnap kihallgatták őket.
Az ügyészek azzal vádolják őket, hogy négyszázezer eurós kárt okoztak a
Mezőgazdasági Minisztériumban. 

Virgil Gaman és Nagy Péter Tamás 40 ezer eurós csúszópénzre tettek szert fiktív szerződések megkötése által.
Az Országos Korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint tegnap a fővárosban, Maros, Brassó és Prahova megyében házkutatást tartottak, közintézményeknél, cégeknél és magánszemélyeknél.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint a 400 ezer eurós kár 2014 októbere és decembere között elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt keletkezett a Mezőgazdasági Minisztérium költségvetésében. 

/Forrás: http://www.marosvasarhelyiradio.ro 2015.01.08./*B.K-T.L.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÚJABB KÉPKERETEK A FANTÁZIA VILÁGÁBÓL

ÚJABB KÉPKERETEK A FANTÁZIA VILÁGÁBÓL