Megerőszakolt nők a tömegsírját találták meg Délkelet-Ukrajnában

Délkelet-Ukrajnában női tömegsírt találtak
© Fotó: RIA Novosztyi/Jegor Jerjomov

A Doneck megyei Krasznoarmijszkban az ukrán erőstruktúrák különakciója idején nyomtalanul eltűnt mintegy 400 nő, akiknek életkora 18 és 25 közötti volt. Az utóbbi időben a városban, ahol a Dnyipro-1 zászlóalj volt elszállásolva, és a külvárosi részekben 286 holttestet találtak, mindannyi nőt megerőszakolták – közölte a DNK miniszterelnöke, Alekszandr Zaharcsenko.

A moszkvai emberi jogi iroda igazgatója, Alekszandr Brod arra szólított fel, hogy nyomozzák ki – egyebek között nemzetközi szervezetek, az ENSZ és az EBESZ bevonásával – a Délkelet-Ukrajnában (Doneck megyében) talált női tömegsír ügyét.
A jogvédő a legrövidebb időn belül Doneck megyébe kíván indulni és személyesen részt venni a vizsgálatban és a kihallgatásokban a helybeli lakosok körében. Brod azon meggyőződésének adott hangot, hogy a DNK rendfenntartó szervei máris bűnügyi vizsgálatot indítottak az ügyben. Korábban Alekszandr Zaharcsenko, a DNK vezetője kijelentette, hogy Doneck megye nyugati részén 286 női holttestet találtak.
***
Az orosz Társadalmi Kamara nem tartja kizártnak, hogy a jövőben újabb tömegsírokat fedezhetnek fel a Nemzeti Gárda ellenőrzése alatt lévő délkelet-ukrajnai területeken, egyben rámutat a nemzetközi jogvédők tétlenségére.
A Társadalmi Kamara tagja, Georgij Fjodorov kiemelte, hogy az orosz jogvédők folyamatosan nemzetközi szervezetekhez fordulnak, de azok „szemet hunynak erre”.
Fjodorov elmondása szerint úgy látszik, hogy e szervezetek el vannak kötelezve az Egyesült Államok iránt és nem kívánnak összeveszni az USA-val, ennélfogva nem vesznek tudomást a tömeggyilkosságokra és kínzásokra utaló jelekről és bizonyítékokról.
***
A délkelet-ukrajnai Doneck megyében talált – 286 női holttestet tartalmazó – tömegsírra vonatkozó jelentéseket nemzetközi szakértőknek, elsősorban ukrán és orosz jogvédőknek kell kivizsgálniuk – hangoztatta Mihail Fedotov, az elnöki Emberjogi Tanács vezetője. Fedotov hangsúlyozta, hogy „az ilyen hírekre nem lehet nem reagálni”.
/Forrás: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_10_31/ /*B.Kiss-Tóth László

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ÚJABB KÉPKERETEK A FANTÁZIA VILÁGÁBÓL

Állatbordélyok nyílnak zoofiloknak szerte Németországban