Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

A lelőtt maláj gépen utazó egyik német áldozat édesanyja beperelte Ukrajnát

A Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító egyik német utasának az édesanyja a strasbourgi emberi jogi bíróságon beperelte Ukrajnát, amiért a térségben dúló háború miatt nem zárta le légterét a polgári légi közlekedés előtt. A Bild című német napilap azt írja vasárnapi kiadásában, hogy az asszony 800 ezer eurós kártérítést követel Kijevtől gondatlanságból elkövetett emberölés címén.

A panaszos szerint egy országnak, amely engedélyezi a külföldi polgári rendeltetésű légi járatok átrepülését légterén át, szavatolnia kell biztonságukat, amennyiben pedig ez bizonyos ideig nem lehetséges, akkor le kell zárnia a légterét. Ukrajna azonban naponta 700 járatot engedett át a területén, amiből havonta több millió dolláros bevétele származott - áll a német asszony keresetében.

A Malaysian Airlines Ukrajna fölött átrepülő MH17-es járata július 17-én zuhant le az oroszbarát lázadók által ellenőrzött területen. Kijevben és a Nyugaton azt állítják, hogy a szakadárok lőtték le a gépet Buk típusú oro…

Óvónőnek ment ki Skóciába, prosti lett belőle...

Kép
A skót rendőrség törte rá az ajtót arra a két magyar nőre, akik bordélyt alakítottak ki aberdeeni lakásukban. A nem mindennapi történet szerint a 43 éves Vivien* egy dunántúli városban dolgozott óvónőként, ám felmondott, hogy egy jobb élet reményében Nagy-Britanniába, a skóciai Aberdeen városába költözzön.
Hamar rájött azonban, hogy eredeti szakmájában szinte lehetetlen elhelyezkednie, az élet viszont nagyon drága, ezért úgy döntött, hogy inkább szexmunkásnak áll. Huszonnyolc éves magyar barátnőjével bordéllyá alakította belvárosi lakását, és ott fogadták a kuncsaftokat.
A Bors megkereste magyarországi lakcímét, ahol beteg édesanyjával élt, akit a külföldön keresett pénzéből tartott el. Az idős asszony ottjártunkkor nem volt otthon. A szomszédok megerősítették, hogy az óvónő külföldre költözött, de hogy hová, azt nem tudták. Arról sem hallottak, hogy mivel keresi a kenyerét. A nő ugyanabban az utcában lakott, ahol az óvoda is található. Az intézmény igazgatónője rendkívül szűkszavúan…

Egy érdekes cikk a BAL-RAD portálról: Az összmagyar nemzet kárpátaljai szégyene fűbe harapott Szcsasztyjénál

Kép
"Babaj" ma arról tájékoztatott, hogy az ő bőrére utazó Bodnár László nevű kárpátaljai valcmanista lator péntekről szombatra virradó éjjel Szcsasztjénál a fűbe harapott.

 Ez a magyar nemzet szégyene hónapokkal ezelőtt -a szlavjanszki csaták idején- nagy garral bejelentette, hogy neki bizony "Babaj" fejére fáj a foga, és meg is szerzi a hőn áhított trófeát, és ura-királya lábai elé teszi.
Vaszilij Bodnár foga belevásott a kalandba.
A gondok jelei mutatkoznak Nyalókakirály Maradék-Ukrajnájának pénzügyi stabilitásában.
A kijevi helytartó - Klicskoról van szó - ma bejelentette: Maradék - Ukrajna fővárosa eljutott a csőd szélére.
Arszenyij Jacenyjuk pedig -ő Nyalókakirály Őfelsége miniszterelnöke és legfőbb udvari nyalonca- szomorú szívvel, nagy sóhajtások közepette tett le nagy tervéről, szintén pénzhiányra hivatkozva: az Ukrán Nagy Fal további kivitelezése egyelőre jegelve. Úgyhogy a keleti szél továbbra is akadálytalanul süvíthet át a határon. (Ha már az orosz tankok nem…

Fantasma aparece durante un partio en Argentina

Kép

Dokumentumok az amerikai kormány titkos ukrajnai szállítási és korrupciós ügyeiből

Kép
Porosenko és Joe Biden Kép forrása: http://www.hu.euronews.com A "KiberBerkut" nevű hackercsoport feltörte Joe Biden alelnök minapi gyarmatlátogató küldöttsége egyik magasrangú tagjának a hordozható adathordozóját és a lecsent anyagot közzé is tették az interneten.
A közzétett dokumentumok igen magvas része az amerikaiak "eszközszállítási" listája, és magas rangú ukrán tisztek megkenegetéséről tanúskodnak. Az amerikai adófizetők nagyon fognak örvendezni ezek láttán.... (*Figyelem! Az utolsó 5 dokumentum nem oroszul, hanem ukránul van írva!) /Forrás: https://balrad.wordpress.com/2014/11/26/ A dokumentumok és a bevezető a 'Maradék-Ukrajna: Nagy Honvédő Háború pedig nem is volt' c. cikk része./*B.Kiss-Tóth László

Porosenkóék ingyen kaphattak volna 20 darab F-18-ast Kanadától - de még az üzemeltetésükre sincs pénzük

Kép
Kép forrása:http://www.vesti.ru/doc.html?id=2145508 Leonid Poljakov volt ukrán védelmi miniszterhelyettes kijelentette, hogy jelen helyzetben a költségvetés nem engedi, hogy ezeket a repülőgépeket üzemeltessék, még ha ilyen kedvező ajánlatot is tett a kanadai fél.  „A pilóták kiképzése, a gépek fenntartása nagy összegbe kerülne, nincs erre pénzünk” - mondta Poljakov. Amint azt hírül adtuk, az USA kormánya 118 millió dolláros összegben 20 radarberendezést szállít Ukrajnának, amellyel az ellenfél aknavetőinek pozícióját határozzák meg, és rávezetik a megsemmisítő válaszlövedéket a célpontra. Az első három radaregységet már leszállították Ukrajnának, december közepén megkezdik a személyzet kiképzését, melynek költségét is tartalmazza az USA-hitel. A bedőlés határán álló ukrán gazdaságnak talán teljesen mindegy, mennyi és milyen hadfelszerelést szállítanak a „nyugati gazdák”, sem az eddigi kölcsönöket, sem további hiteleket nem képes a megroggyant gazdaság visszafizetni. /Forrás:http://www.…

Szerbiába is betette a lábát a Valutaalap (IMF)

Kép
Szerbiába is betette a lábát a Valutaalap (IMF)-és máris elbocsátások, csökkentett nyugdíjak, kiárusítandó állami vállalatok szegélyezik útját...
Hitelmegállapodást kötött Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csütörtökön - jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök. A megállapodás előtt csaknem két héten át tárgyaltak IMF-szakértők Szerbiában. A belgrádi vezetés azt várja, hogy a megállapodással Szerbia vonzóbbá válik a befektetők számára, és stabilizálódhat a több mint kétéves minimumon álló dinár is. Ez utóbbi várakozás máris teljesült, a megállapodás bejelentésére erősödni kezdett a dinár az euróhoz képest a több mint két hete tartó folyamatos gyengülés után. A megállapodás részleteit délután ismertetik. A hitelről szóló megbeszélések már a nyáron megkezdődtek volna, ám a Szerbiát sújtó májusi árvizek, majd a kormány késlekedő megszorító intézkedései miatt az őszi költségvetés-módosítás utánra halasztották. Miután a szerb parlament elfogadta a módosított költségvetést, …

Kerti sarkantyúvirág volt Németországban a 2013-as esztendő gyógynövénye?

Kép
A csodanövény kiválthatja az antibiotikumokat...
[szorenyi.p]  A würzburgi egyetem szakembereinek döntése alapján a kerti sarkantyúka lett a 2013-as esztendő gyógynövénye Németországban. A növény - latin nevén Tropaeolum majus - baktériumok, vírusok, gombák szaporodását gátló, valamint a vérkeringést serkentő hatásának köszönheti az elismerést.
A rikító sárga, illetve narancssárga virágú kúszónövény fogyasztása részben helyettesítheti antibiotikumok szedését, ezáltal pedig csökkenti a gyógyszerrel szembeni rezisztencia kialakulásának az esélyét - indokolták döntésüket a német szakemberek. Tormagyökérrel együtt fogyasztva a sarkantyúka sikerrel alkalmazható arcüreggyulladás, hörghurut és hólyaghurut kezelésére is. A kerti sarkantyúka mustárolajat - egyfajta növényi antibiotikumot -, illóolajokat, káliumot és olajat tartalmaz.A magjában lévő antibiotikum a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszerveket megtámadó baktériumokat. A növénynek minden föld feletti része ehető: levele…

Csehországi történet: Rossz embert próbáltak lenyúlni a napbarnított "kereskedők" - jajveszékelve mentette az irháját banda

A videó leírása szerint  férfi egy cseh tisztviselő sofőrje és testőre, és valamiféle különleges egységnél szerzett tapasztalattal is rendelkezik. Szabad idejében pedig autóvezetést oktat, eközben állítottak meg a kocsiját a cigány eladók, akik valójában igen kifosztásra készültek, de ezúttal elszámolták magukat. Sajnos a felvételen már csak a történet második, szórakoztatóbb fele látszódik, hála a felvételt készítő tanítványnak. (Katt ide, ha nem indul a videó!) (Forrás: LiveLeak nyomán Kuruc.info 2014.11.15.)*B.Kiss-Tóth László

Zsidó csatavesztés: az Eli Wiesel Holokausztkutató Intézet (EU-s tagország fővárosában)Bukarestben alulmaradt a szélsőjobbos Vasgárdával szemben

Kép
Ugyan miféle szélsőséges vagy annak nevezett szervezetnek lenne esélye a zsidók ellen nyerni, ha nem egy magyarellenesnek, és hol máshol, ha nem az oláh fővárosban? Bár tippünk sajnos lenne még. A Vasgárda örökségét nyíltan vállaló és ápoló oláh szervezet saját és elnökénekFacebook-oldalán (mert nekik ugye az is lehet) számol be a diadalukról. Az alábbiakban magyarul közüljük a bocskoros győzelmi jelentését: Az alábbiakban magyarul közüljük a bocskoros győzelmi jelentését: Egy megnyert csata Végleges bírói határozattal még egyszer bebizonyosodik, hogy a Legionárius Mozgalom legális, törvényes keretek között működik, és a klasszikus jelképei is mint a: "Vasgárda" zöld lobogó, a légiós egyenruha: zöld ing és az átlós szíj, és a légiós tisztelgés (karlendítés - a szerk.) sem ütköznek törvénybe. Másfél évvel ezelőtt a Romániai Eli Wiesel Holokausztkutató Intézet Alexandru Florian igazgató által panaszt nyújtott be a Legionárius Mozgalom bukaresti székházán lévő jelképek miatt. Majd…

Megerőszakolták és megfojtották Gabriela Dorgai romániai magyar színésznőt

Kép
Gabriela Dorgai színésznő meztelen holttestét a Szamos jobb partján találták meg Szatmárnémetiben hétfőn, minden valószínűség szerint gyilkosság áldozata lett – írja a Hvg.hu.


A szatmar.ro beszámolója szerint hétfő kora délután találták meg a Szamos jobb partján, az új központ közelében Gabriela Dorgai, az Északi Színház román társulatának egyik színésznőjének holttestét. A lap nem hivatalos értesülései szerint a színésznő holtteste teljesen meztelen volt, csak a jobb lábán volt csizma. A nő táskáját és ruháinak egy részét szanaszét dobálva találták a töltés aljában.
A román társulatnak vasárnap este premierje volt Szatmárnémetiben, akkor látták utoljára. A nő táskájában pénzt és mobiltelefont találtak.
A helyszínelésen részt vevő ügyész elmondta, hogy további részletekkel a boncolást követően tudnak majd szolgálni.
(Forrás: http://hvg.hu / http://pestisracok.hu/ 2014.11.11.)*B.K-T.L.

Kijev de facto elismerte az elszakadó területek függetlenségét

Kép
Az ukrán hatóságok december 1-ig kivonnak minden kormányzati intézményt a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság területéről, - ezt a minisztertanácsot vezető miniszter, Osztar Semerak jelentette be élő adásban az ICTV Tv-csatornán. Minden kormányhivatal, állami vállalat és egyéb állami szervezet el kell hagyja a Kijev által nem ellenőrzött területeket, vagyis az Újoroszországnak (Novorosszija) nevezett föderális államban egyesülő, független köztársaságok területeit. Ezek a szervezetek át kell helyezzék irodáikat a kijevi atlantista kormány által ellenőrzött területekre, és újra kell regisztráljanak, majd újra be kell iktatniuk a hivatali vezetőket és új munkaszerződést kötni az alkalmazottakkal. Kijev ezzel elismeri, hogy nem rendelkezik ellenőrzéssel az Ukrajnából kiszakadó területek felett, és azokat katonai erővel sem tudta kontroll alá vonni. Mindez a Luganszki és Donyecki Népi Köztársaság függetlenségének de facto elismerését jelenti, - mindössze politikai akadályai vannak anna…

Egy mexikói polgármester a rendőrökkel raboltatott el és egy bűnbandával végeztetett ki 43 diákot

Egy mexikói bűnbanda három tagja bevallotta annak a 43 diáknak a brutális meggyilkolását, akiket szeptember 26-a óta eltűntként tartanak nyilván a déli Guerrero szövetségi államban - jelentette be pénteken az ország igazságügy-minisztere. Miután meggyilkolták a diákokat, holttestüket elégették egy szeméttelepen, és az elszenesedett csontokat beledobták egy folyóba. Jesús Murillo Karam miniszter elmondta, hogy találtak csontváz-maradványokat, de ezek alapján nagyon nehéz lesz azonosítani az áldozatokat. Amíg ez meg nem történik, addig továbbra is eltűntként tartják nyilván a diákokat. A nyomozás eddigi eredményei szerint a diákokat, akik az Iguala városban lévő Ayotzinapa tanárképző főiskola hallgatói voltak, a város polgármestere, José Luis Abarca hurcoltatta el helyi rendőrökkel, akik átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek. A bűnözők végeztek közülük 15-tel, majd a szomszédos Cocula város melletti szeméttelepre vitték a holttesteket és a még élő diákokat. Ott megöl…

* A Fehér-oroszországi Minszkben 2014. szept. 5-én megkötött tűzszüneti megállapodás 12 pontos szövege:

Kép
Megjegyzésem:Porosenkóék azzal, hogy néhány nappal ezelőtt hivatalosan, egyoldalúan visszavonták a 2014. szept. 5-i minszki fegyverszüneti megállapodás demarkációs vonalra vonatkozó részét, (amelyet Ukrajna, a szakadárok, Oroszország és az EBESZ képviselői írtak alá,) felrúgták a megállapodást és az egész paktumot semmisnek lehet tekinteni. Egy szava sem lehet az önrendelkezők mai választási eredmény miatt. *B.Kiss-Tóth László * Porosenko: Sem Ukrajna, sem a világ nem ismeri el a szakadárok választását Forrás: diplomaci.blog.hu
Semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz annak az úgynevezett választásnak, amelyet vasárnap rendeztek az oroszbarát szeparatisták a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye általuk megszállt területein – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök sajtószolgálatának tájékoztatása szerint.
Az államfő hangsúlyozta, hogy a választás megrendezése súlyos ellentmondásban van a Kijev és a szakadárok képviselői között szeptember 5-én Minszkben létrejött megállapodással.
„Az a…

Megerőszakolt nők a tömegsírját találták meg Délkelet-Ukrajnában

Kép
© Fotó: RIA Novosztyi/Jegor Jerjomov A Doneck megyei Krasznoarmijszkban az ukrán erőstruktúrák különakciója idején nyomtalanul eltűnt mintegy 400 nő, akiknek életkora 18 és 25 közötti volt. Az utóbbi időben a városban, ahol a Dnyipro-1 zászlóalj volt elszállásolva, és a külvárosi részekben 286 holttestet találtak, mindannyi nőt megerőszakolták – közölte a DNK miniszterelnöke, Alekszandr Zaharcsenko. A moszkvai emberi jogi iroda igazgatója, Alekszandr Brod arra szólított fel, hogy nyomozzák ki – egyebek között nemzetközi szervezetek, az ENSZ és az EBESZ bevonásával – a Délkelet-Ukrajnában (Doneck megyében) talált női tömegsír ügyét. A jogvédő a legrövidebb időn belül Doneck megyébe kíván indulni és személyesen részt venni a vizsgálatban és a kihallgatásokban a helybeli lakosok körében. Brod azon meggyőződésének adott hangot, hogy a DNK rendfenntartó szervei máris bűnügyi vizsgálatot indítottak az ügyben. Korábban Alekszandr Zaharcsenko, a DNK vezetője kijelentette, hogy Doneck megye ny…

Andrej Fegyasin: Kijevi gázabszurdum: az árat elfogadják, de fizetni nem fognak...

Kép
Vajon, miért nem kell a beharangozott,  olcsóbb(?) norvég gáz Ukrajnának? Mert azt Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Bulgária sérelmére és kárára nem csapolhatják meg és minden eurocentet ki kell fizetni a kapott mennyiségért?Hogy fizet-e majd ezután az orosz gázért Ukrajna, majd meglátjuk... *B.Kiss-Tóth László
Archív fotó. © Fotó: REUTERS/Fabrizio Bensch Brüsszelben tulajdonképpen eredménytelenül ért véget az ukrajnai gázszállítás problémakörében rendezett háromoldalú tárgyalások soros fordulója. Kijev elfogadja az ezer köbméterenként 385 dolláros gázárat, de fizetni nem hajlandó. A tárgyalások következő fordulója október 29-én esedékes. Közben az immár egy féléve a gázproblémában közvetítő szerepet vállalt Günther Oettinger uniós energetikai biztos meghatalmazása lejár október 31-én. Kijev a tárgyalásokon aktív gázzsarolást folytatott. Követelte, hogy bizonyos közvetítő közvetlenül az orosz határon vásárolja meg a földgázt, aztán pedig adja el Ukrajnának, majd szerződésszegéssel vád…