Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2014

Hiába volt kórházban, a család szerint senki nem vette komolyan a nő tüneteit. Két nap múlva meghalt.

Kép
Az eset még április végén történt Nagy-Britanniában, az Észak-Staffordshire-ben lévő egyetemi kórházban. A 45 éves Margaret Lambertyt családja vitte a kórházba, miután az asszony napok óta hasfájásra panaszkodott, és szerették volna, a tüneteket egy orvos is megvizsgálja. Ám hiába került még időben kórházba, az ellátás hiányosságai miatt két nap múlva meghalt egy kezelhető vérrög miatt. Margaret családja jelenleg pert fontolgat, meggyőződésük ugyanis, hogy a kórház személyzete figyelmen kívül hagyta a nagymama súlyos állapotát, napokig váratták át, miközben nem végezték el rajta azokat a rutinvizsgálatokat, melyekkel megmenthették volna az életét. Mint kiderült Margaret a kórházba magával vitte a korábbi leleteit, többek között azt a jelentést is, melyben orvosa leírta, betegének komoly hajlama van a vérrögképződésre, emiatt mindenképpen javasolja az alapos kivizsgálását. Csakhogy az egyetemi kórház munkatársai ezekkel a bizonyos vizsgálatokkal nem siettek. A család elmondása szerint …

A pápa szentföldi útjának 'tiszteletére' fölgyújtották Jeruzsálemben a Dormitio apátsági templom vendégkönyvét

Kép
Ferenc pápa "cionistának" is nevezhető szentföldi útja során a zsidóknak tett egyoldalú gesztusait kezdik meghálálni az érintettek: "ismeretlenek" fölgyújtották a jeruzsálemi Sion-hegyen álló Dormitio apátsági templom úgynevezett közbenjárást kérő könyvét, amelyről a tűz átterjedt a mellette levő orgonára - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A Dormitio templom gyújtogatás után (Fotó: Dormitio apátság) A Szűz Mária halálát (elszenderülését) jelölő Dormitio apátsági templom úgynevezett közbenjárást kérő könyvét (Fürbittenbuch) eddig ismeretlen elkövető vagy elkövetők tegnap délután meggyújtották. A tűz a könyvről átterjedt a templom kórusának orgonájára is. A gyújtogatásra a Sion hegyen álló bencés templom kriptájában került sor, nem messze a Muzsinszki Nagy Endre csodálatos oltárképével ékesített Magyarok Nagyasszonya kápolnától. A gyújtogatás azokban a percekben történt, amikor a Szentföldről távozó Ferenc pápa repülőgépe tegnap délután fölszállt a Lodi Ben…

Az angliai antifasiszta anarchisták (talán éppen neonáci okafogyottság miatt?) brutálisan egy fiatal lány szelid macskáját kínozták meg, mert a Führerre hasonlított

Kép
A 7 éves fehér macskának fekete bajsza van, ami miatt mindenkit Hitlerre emlékeztet. Általában sokat csavarog a környéken, ezért sem pánikolt be a gazdája, mikor eltűnt pár napra – írja a brit Daily Star. A minap 26 éves Kirsty Sparrow szomszédja furcsa nyávogásra lett figyelmes, ezért a hang irányába indult, és miután kinyitott a kukát, meglepetésére Bazt látta meg iszonyú állapotban. Azonnal értesítette a macska tulajdonosát. A macska szeme olyan volt mintha kinyomták volna, ezért Sparrow azonnal a állatkórházba sietett vele. Az orvos ellátta a szerencsétlen állatot és megállapította, hogy megkínozták és bele is rúgtak egyet, ezért vakult meg a bal szemére. Az állat kezelése 600 fontba – 218 ezer forintba – került. A fiatal lány nem érti miért bántotta bárki a nagyon szelíd Bazt. Az ügyben nyomozást rendeltek el, így várják azoknak a jelentkezését, akik esetleg információval tudnak szolgálni az állatkínzással kapcsolatban. (Forrás: Borsonline - Daily Star nyomán Kuruc.info 2014.05.25.)*…

Az Origó szerint "magyar" rabszolgatartókat ítéltek el Angliában - győződjön meg Ön is Orsósék magyarságáról!

Kép
"Magyar bűnszervezet tagjait ítélték börtönre Angliában, miután több tucat magyart kényszerítettek arra, hogy állatokhoz is méltatlan körülmények között éljenek. Verték őket, heti 100 óra munkáért 10 fontot fizettek" - írja az Origó, majd a második mondatában megismétli, hogy magyarokról van szó: "Két, bűnszövetkezetben ténykedő magyar embercsempészt ítélt börtönbüntetésre egy angliai bíróság – derül ki egy helyi médium, a Wakefield Express honlapján megjelent cikkből." Hozzáteszik: a Leeds melletti Heckmondwike-ban élő 43 éves O. János a bűnszervezet vezetőjeként öt év börtönt kapott. Nos, ha valakiben gyanút kelt az "O." rövidítés, az rasszista. Mi köztudottan azok vagyunk, ezért megnéztük az említett brit lapban, hátha többet is megtudhatunk a titokzatos "O."-ról, az angolok ugyanis nem védelmezik olyan lelkesen a bűnözőket, mint a "magyar" sajtó 99%-a. És mit ad Isten, ők nem O. Jánosnak nevezik az elkövetőt... Sőt más lapok (mint pl.…

Perge Ottó: Fogyatékos zsidó gyerekek pénzét nyúlta le az ortodox rabbi és köre

Kép
Egy Samuel Hiller nevű New York-i rabbit, valamint három másik személyt azzal vádolnak, hogy 12,4 millió dollárral károsítottak meg fogyatékos gyermekeket.A vádlottak loptak és okiratokat hamisítottak egy fogyatékos gyermekek számára fenntartott oktatáselőkészítő intézményben” – olvasható Richard Brown kerületi ügyész közleményében. „Roppant elkeserítő látni, hogy a gyermekeket ilyen borzasztóan elárulták” – adott hangot döbbenetének a vádiratot összeállító ügyész. A négy bűnöző az Island Child Development Center elnevezésű intézményben lopta el a hatalmas összegeket betegséggel küzdő ortodox zsidó gyerekektől, akik még 6. életévüket sem töltötték be. Az állami és magánadományokból származó pénzeket saját céljaikra – így például otthonaik felújítására, üzleti kiadásaik fedezésére – költötték. A gazfickók akkor buktak le, amikor egyikük, az oktatási központ korábbi igazgatója, egy rutin pénzügyi ellenőrzés előtt megpróbálta ellopni a pénzügyi iratokat. Amennyiben a bíróság bűnösnek talá…

Ateista tévécsatornát indítanak júliusban az Egyesült Államokban – írja internetes kiadásában a USA Today című napilap.

Kép
A Roku internetes streaming-lejátszóval fogható csatorna mögött az American Atheist szervezet áll, amelynek elnöke, David Silverman kedden, a Stanford Egyetemen jelentette be a hét minden napján 24 órában jelentkező adás elindítását. A műsorokat a New Jersey állambeli Cranfordban található stúdió koordinálásával készítik, és úgy becsülik, hogy 7 millió háztartásba jutnak majd el. Ez a csatorna lesz az első, amelyet teljes egészében az istentagadásnak szentelnek majd. A USA Today szerint az Egyesült Államokban jelenleg több mint 100 keresztény és négy zsidó tévécsatorna működik. A New York-i The Daily News 300 vallási tematikájú televíziós adóról tud. Az ateista, humanista és szabadgondolkodó közönségnek szánt műsorok, legalábbis a kezdeti időszakban, ingyenesen lesznek majd foghatók. A kínálatban egyebek között az American Atheist korábbi kongresszusain felvett anyagok, tudományos ismeretterjesztő adások, valamint ateista bloggerek és csoportok által elkészített betétek szerepelnek majd…

Vitalij Fotyin: Az Oroszországgal szembeni szankciók a balti országokat sújtják

Kép
© Fotó: Flickr.com/jaudrius/cc-by-nc Az Oroszországgal szembeni szankciók máris kihatnak a balti országok gazdaságára. A 2000. évi válság után éppen hogy megmutatkozott gazdasági növekedés újból veszélybe került. Bezáródnak a felvevőpiacok, lényegesen csökken az orosz teherszállítmányok tranzitja. Az üzemek kénytelenek dolgozókat elbocsátani, némelyek pedig egyszerűen felszámolás alá kerülnek. A balti országok gazdasági fejlődése közvetlenül függ Oroszországtól. A Baltikum tranzitövezet marad Oroszország számára annak ellenére, hogy Észtország, Lettország és Litvánia Oroszország-ellenes katonai tömbök és nyugati szövetségek tagja lett. Az Oroszországgal szemben életbe léptetett legutóbbi uniós szankciók máris sújtották a balti országokat. A rigai, tallinni, ventspilsi kikötőkön át szállított termék alapvetően orosz. A litván miniszterelnök elismeri, hogy Klaipedában szintén leállították az oroszországi exportot és reexportot, ami mintegy egymillió tonna rakományt jelent. A kikötők mell…

Fellázadtak és felmondtak a Le Monde főszerkesztői

-mert hazudniuk kellett az ukrán eseményekrőlBeadta lemondását egy francia napilap, a Le Mondevezérszerkesztőinek nagy része, miután elmérgesedett egy vita a menedzsmenttel, hét főszerkesztő küldött levelet a lap tulajdonosainak, amiben kifejezték, hogy a kialakult bizalmatlanság és alapvető ellentmondások miatt a továbbiakban nem akarnak együttműködni.A hivatalos indoklás szerint a főszerkesztők a sajtóorgánumban eluralkodó korrupció, a pozíciókért folytatott harc elmérgesedése miatt mondtak le. Azonban az ügy hátterét más is magyarázza: a Le Monde mérsékelt atlantista (jobboldali) média és mindenben a nyugati irányvonalat követi, az ukrán konfliktus kapcsán az utóbbi időben egy az egyben az amerikai retorikát vették át. Mivel az ukrán eseményekről a nyugati média egyre több olyan dolgot közöl le, ami látványos hazugság, az olvasók elégedetlenségében a szerkesztői gárda nagy része is osztozott. Többen nem voltak hajlandók a kelet-ukrajnai tüntetőket terroristának bélyegezni, mivel a …

Tatyjana Tabunova: Az orosz tőke elhagyja a külföldi bankokat

Kép
Az Oroszországgal szembeni amerikai és EU-s szankciók hatására az orosz betétesek sorra veszik ki a millióikat a külföldi bankokból... * Fotó: RIA Novosztyi

A nyugati gazdasági szankciók esetleges bevezetése, amelyekre sor kerülhet Moszkva aktív álláspontja az ukrajnai események kapcsán, azt eredményezte, hogy orosz ügyfelek kivonják tőkéjüket külföldi hitelintézetekből. Csak 2014 márciusában az ügyfelek 63 milliárd rubelt (1,8 milliárd dollárt) vontak ki a külföldiek tulajdonban lévő 60 hitelintézetből.
Orosz állampolgárok és szervezetek tömegesen visszavonják betéteiket és  zárolják számláikat külföldi bankok oroszországi fiókjaiban. Vezetőhelyen áll tőkekiáramlás tekintetében a Moszkomprivatbank, amely egészen a közelmúltig az ukrán Privatbankhoz tartozott. Betétjeinek volumene 40%-kal csökkent. A kárt szenvedett első tíz listáján találhatjuk a HCF-Bankot, amely a cseh Home Credit Group leányvállalata; a Raiffeisenbank (Raiffeisen, nagy osztrák bank-holding leányvállalata); a Roszb…

Tatyjana Golovanova: Ukrajna nem hajlandó fizetni a gázért

Kép
© Fotó: RIA Novosztyi/Alekszandr Mazurkevics Ukrajna megkapta az IMF-hitel első részletét, ami 3 milliárd dollárt teszi ki. A hírt az Ukrán Nemzeti Bank közölte. A jóváhagyott pénzügyi támogatási program szerint az összeg jelentős részét - több, mint 2 milliárd dollárt - az orosz gázzal kapcsoltos adósság törlesztésére kellene fordítani. Jerome Vacher az IMF ukrajnai képviselője, azt mondta, hogy az IMF-hitel lehetővé teszi, hogy Ukrajna fizessen a gázért. De annak ellenére, hogy május 7-én lejárt az előző hónapoki tartozások törlesztésének a határideje, eddig nem érkezett pénz a Gazprom számlájára Ukrajnából. Az Orosz Energiaügyi Minisztérium adatai szerint az ukrán adósság a gázért jelenleg 3,5 milliárd dollárt teszi ki. Május 16-án a Gazprom előzetes számlát fogja kiállítani Ukrajnának a júniusi gázszállításért. A Gazprom készen áll előzetes fizetés bevezetésére a gázszállításért Ukrajna számára. Alekszandr Novak energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a szerződés lehetővé teszi az u…

A puccsista terrorista ukrán államfő csütörtökön elrendelte a 18-25 év közötti férfiak besorozását a nyugtalan délkelet-ukrajnai helyzet miatt

Kép
Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő csütörtökön rendeletet írt alá "az állam védelmi képességének növelését szolgáló intézkedésekről". Ezek - indoklása szerint - "az ország területi egységét fenyegető veszélyek és az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás" miatt váltak szükségessé. A rendelet értelmében a sorkötelezettség a 18-25 év közötti férfiakra vonatkozik. Az általános sorkötelezettséget Viktor Janukovics, az idén februárban hivatalából elmozdított elnök tavaly októberben szüntette meg. Akkor soroztak utoljára mintegy 11 ezer fiatalt, a hadsereg létszáma pedig 168 ezer volt. Az akkori haderőreform szerint a létszámot öt év alatt 70 ezerre kellett volna csökkenteni. (MTI) *Frissítés: Ukrajna: "A cél, hogy megállítsuk az orosz hazafiak terjeszkedését" VIDEÓ
Kapcsolódó:Gázzal kedveskedünk a kárpátaljai testvéreinket golyófogónak szánó Szvoboda-kormánynak /Forrás: Kuruc.info 2014.05.02./*B.Kiss-Tóth László