Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2013

Közép-Izrael: Csaltak az ultraortodox zsidók a Bét-Semes-i önkormányzati választáson?

Kép
Csaltak az ultraortodoxok, hogy győzni tudjanak a múlt keddi önkormányzati választásokon a közép-izraeli Bét-Semes városkában – állította hétfői cikkében a Maariv című izrael napilap. A belügyminisztérium adatai szerint 17 665 szavazattal és 50,5 százalékkal Móse Abutbul ultraortodox polgármesterjelölt nyert, míg kevésbé vallásos ellenfele, Eli Kohen 16 747 szavazatot kapott, és 47,86 százalékkal a második lett. A Maariv szerint csalások eredménye is lehet a 918 szavazatos különbség. A megkérdezett szavazók és a megfigyelők szerint több ultraortodox voksoló nem tudta megmondani gyermekeinek a nevét, és a választók számtalanszor azzal szembesültek, hogy valaki már leadta a nevükben szavazócédulájukat. Egy lakásban és egy kocsiban is több tucat hamis személyi igazolványt találtak, a rendőrség emiatt többeket letartóztatott. Volt olyan szavazóurna, amelyből több borítékot emeltek ki, mint ahányan szavaztak. A szavazáson igen nehéz volt ellenőrizni a résztvevőket, mert az ultraortodoxok feket…

Csak 11 napja maradt az édes szöszi kislánynak

Kép
Teljesen összetörte a négyéves kislány szüleit, amit az orvosok közöltek velük: gyönyörű, életvidám gyerekük menthetetlen, nincs mit tenni érte. A betegség diagnózisát követően mindössze tizenegy napjuk maradt, amit még együtt tölthettek. Szívszorító történet. Fotó: Online Alexia múlt héten halt meg. Egyik napról a másikra jött a halálos ítélet A négyéves kis Alexia McArthur szülei moziba mentek a kislánnyal, aki másnap rosszul érezte magát. Észrevették, hogy a bőre sárgás színű lett, ezért azonnal orvoshoz rohantak vele. Legnagyobb rémületükre kiderült, hogy a kislány leukémiás, de ami még szörnyebb, a vérráknak egy olyan ritka, agresszív formája támadta meg, amely rohamosan terjedt szét a szervezetében - számolt be a Daily Mail. A kislány azonnal csontvelő-átültetésen esett át és kemoterápiát kapott, de az orvosok minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Amikor látszott, hogy Alexia állapota a kezelések ellenére is csak romlik, egyenesen megmondták a szülőknek, hogy nem tudnak mit tenn…

Zimbabwe-ban saját fiától vár gyereket a szerelmes anya

Egy afrikai nő saját fiába szeretett bele, aki még viszonozza is az érzelmeit, hiszen teherbe ejtette az édesanyát. Senki nem áll az asszony mellé, akinek kezét férje testvére egyébként megkérte. A 40 éves zimbabwei asszony 12 éve özvegyült meg, azóta fiával él kettesben. A fiú szépen, lassan felcseperedett, így most 23 évesként képes volt arra, hogy egy gyermekkel ajándékozza meg anyját. Az asszony ennek köszönhetően hamarosan megszüli gyermekét, aki egyben az unokája is lesz - írja a Emirates 247. A 6 hónapos kismama esküvőt is tervez fiával, akibe állítólag nagyon-nagyon szerelmes. Igaz, a nő kezét megkérte halott férje öccse, de az asszony nagyon nem szeretne hozzámenni, hiszen a fiába szerelmes. Az anya és fia 3 éve folytat bűnös viszonyt, ami még a falu vénjeinél is kiverte a biztosítékot, de egyelőre senki nem tud semmit tenni ellene. Az anya és fia hagyományos esküvőt tervez, hogy mikor az nem derült ki, ahogy az sem, lesz a násznép a boldogító igennél.   /Forrás: www.borsonline.h…

Cementtel és ragasztóanyaggal kezelte pácienseit egy transzszexuális ál-plasztikai sebész az Egyesült Államokban

Kép
Egy év börtönre ítélték azt a magát plasztikai sebésznek kiadó "nőt", aki egyebek között cementtel és ragasztóanyaggal kezelte pácienseit az Egyesült Államokban. Az eredetileg férfiként született és nemváltoztatáson átesett Oneal Ron Morrist törvénytelen tevékenykedéssel vádolták Floridában, az úgynevezett jogi egyezség során pedig bűnösnek vallotta magát. Az egyik páciense halála miatti másik pere jelenleg is tart.
Oneal Ron Morris, a transzszexuális kreatúra önmagán is alkalmazta módszereit A 32 éves szörnyszülött egyik páciensének cementet és egyéb anyagokat fecskendezett a tomporába - az eltorzult testű nő képe bejárta az országot. A nyomozás során egyelőre nem derült ki pontosan, milyen anyagokat vetett be még az álorvos. A hatóságok akkor figyeltek fel Morrisra, amikor 2010 májusában egy páciensét tüdőgyulladással, feldagadt üleppel és számos más problémával kórházba vitték. Az orvosok szerint a nőt cementtel, gumitömítővel, kőolajjal és ragasztóanyaggal kezelték. Elmondás…

Görögország: Bíróság előtt a szőke kislányt elrabló cigányok

Bírósági meghallgatáson kell megjelennie hétfőn a görögországi Lárisza városában annak a cigány házaspárnak, akiket egy négyéves világos bőrű, szőke hajú kislány elrablásával gyanúsítanak. A gyermekre egy cigánytáborban bukkantak a hatóságok múlt szerdán a közép-görögországi Falsala közelében egy cigány településen. Az illetékesek a DNS-minták összevetésével szinte azonnal kizárták, hogy Maria rokonságban állna a szóban forgó a párral, amellyel a táborban együtt élt. A 39 éves férfi és a 40 éves nő ellentmondásokba keveredett azzal kapcsolatban, hogy mikor és miként került hozzájuk a gyermek. Egyikük azt állította, hogy egy plédbe burkolva találták, a másik pedig azt hazudta, hogy ismeretlen személyek adták nekik a gyermeket. Ügyvédjük szerint a kis Maria Görögországban született egy külföldi édesanya gyermekeként, és "a roma házaspár törvénytelenül adoptálta" őt. A kislányt állami gondozásba vették. A hatóságok nemzetközi segítséget kértek személyazonosságának megállapításához. A …

Élő adás közben, letartóztatási parancs nélkül hurcoltak el egy rádióst Venezuelában, mert bírálni merészelte a szocialista kormányzat luxus-életet élő nyomozóit

Kép
Élő adásból vezettek el a venezuelai nyomozók egy rádiós újságírót csupán néhány perccel azután, hogy arról beszélt a hallgatóknak: a nyomozók feltűnő ékszereket viselnek, és luxusautókon járnak - közölte pénteken az AP hírügynökséggel az újságíró fia, egyúttal a rádió alelnöke. Az ötvenéves Victor Hugo Donaire a Radio Los Morros adó újságírója Guarico szövetségi állam fővárosában, San Juanban. Az országos rendőrség emberei csütörtök reggel bementek a stúdióba, megszakították az adást, és magukkal vitték a férfit. Fia, Dannyi Donaire pénteki nyilatkozata idején még őrizetben volt. Az idősebb Donairet hivatalos személy elleni erőszak és hivatalos személy megsértése vádjával vették őrizetbe, letartóztatási parancs nélkül. A fiatalabb Donaire beszámolt arról is, hogy a nyomozók bántalmazták a rádió alkalmazottait, és elvették az egyik adminisztrátor mobiltelefonját, mert fényképeket akart készíteni. A csetepaté felvett hangjait később több venezuelai hírmédiumban is lejátszották. Több ember…

Az Unió se tud mit kezdeni a cigányokkal

Kép
A cigányok helyzetéről vitázott az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban szerdán. Morvai Krisztina mellett több külföldi EP-képviselő rávilágított a probléma valódi okára. Viviane Reding megdöbbent az őszinte szavak hallatán.
Az Európai Bizottság részéről az alapjogokért felelős Viviane Reding alelnök kijelentette: a bizottság betartatja az uniós jogot, a romákat a többi uniós polgárral azonos jogok illetik meg, köztük a szabad mozgás joga. A fideszes Járóka Lívia, az EP egyetlen cigány képviselője emlékeztetett, hogy a romáknak szánt pénzeknek csak a töredéke, esetenként kevesebb mint tizede jut el azokhoz, akikhez kellene. Szerinte a nyugat-európai országok is képtelenek megoldani a bevándorlás keltette társadalmi problémákat. "Az elmúlt húsz év összefüggéstelen, gyenge és sok esetben hamis integrációs programjai nem csak alkalmatlanok voltak a romák helyzetének javítására, de fokozatosan magukra a romákra kezdték hárítani a felelősséget a nyilvánvaló kudarcokért" -…