Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2012

A történelem legnagyobb bankbotránya?-avagy a „LIBORgate”

Kép
A június végén, Londonban kipattant kamatmanipulációs botrányt többen jellemezték már úgy: jelentőségét nehéz túlbecsülni. A skandalum valóban, már csak az ügy szálainak kiterjedtségét, globális jellegét tekintve is világrengetőnek bizonyulhat, ám az általa föltáruló összefüggéseket a mélyen tisztelt főáramú média egyelőre nem nagyon firtatja. (Arról nem beszélve, hogy hazánkban, de még a sokkal közvetlenebbül érintett Egyesült Államokban is a súlyához mérten igen keveset foglalkoznak a témával).


A szóban forgó ügyet röviden összefoglalva: bizonyítástnyert, hogy a Barclays Capital, a világ egyik legnagyobb pénzügyi cége a 2008-as krízist megelőző és az azt követő években is manipulálta a bankközi kamatszinteket, többek között a LIBOR referenciamutatót (London InterBank Offered Rate – londoni bankközi kínálati kamatláb). A szinte a teljes világgazdaságra közvetetten hatást gyakorló irányadó kamatok manipulálásáért a Barclays-t rekordösszegű, 290 millió angol fontnyi (453 millió USD, kb.…

Megrontott egy gyereket az igazgatónő

Kilenc éven át folytatott titkos viszonyt diákjával egy igazgatónő, aki a szakítás után feljelentette a gyereket – írja a Daily Mailre hivatkozva a Blikk.

Lina Sinha 1995-ben kezdett ki a jónevű Montessori Nemzetközi Iskola egyik 13 éves diákjával. Az igazgatónő akkor vetette rá magát a fiúra, amikor az éppen el volt keseredve egy tanulmányi versenyen nyújtott teljesítménye miatt. Az akkor 29 éves Lina megcsókolta a fiút vigasztalásul, ezután pedig titkos viszonyba kezdtek. Az igazgatónő állítólag orális szexben részesítette diákját, majd 15 éves korában intim együttlétre is sor került. Ettől kezdve rendszeresen titkos légyottra hívták egymást az iskola legkülönbözőbb pontjain, az oktatási intézmény kisbuszát is beleértve.

A viszony csak 2004-ben ért véget, amikor a 22 éves fiatalember szakított addigi szeretőjével. Abbahagyta a főiskolát, és rendőrnek tanult Queen-ben. Három év alatt el is végezte a képzést, és a mai napig rendőrként teljesít szolgálatot.

Az asszony nem viselte jól …

Gyalázat

Kép
Hering József:
Újszövetséget tépett szét egy izraeli képviselő
Izraelben az Ószövetséget és az Újszövetséget külön kötetben adják ki, nem egyben, mint nálunk. „Ocsmány könyv” az Újszövetség – mondta az egyik izraeli képviselő a parlamentben a Wallenberg-napon, és széttépte a könyvet. Valószínűleg azért, mert azt nem ők írták… Az eset napok óta ismert, de a magyarországi fősodratú média még mindig nem adott hírt róla. Politikusaink és egyházi vezetőink „elfelejtettek” tiltakozni, mint ahogy szoktak más esetekben. A kettős mérce ez esetben is előjött. (F. I.)
Miháel Ben Ári kéjesen tépkedi az Újszövetséget
Miután Áder János részvételével az izraeli parlamentben lezajlott a Wallenberg-emlékülés, a törvényhozás épületén belül, az egyik párt képviselőjének irodájában az Újszövetség széttépésével folytatódott a kegyeletes esemény. Az emlékezésről az irodájába érkező Miháel Ben Árinak, a parlamenti Há-Ihud Há-Leumi (Nemzeti Egység) nevű párt képviselőjének küldeményt kézbesített a postás. Az egy…

Izland (már megint)példát mutat

Kép
-a magyar kormány vajon miért nem akar élni vele?
Egy speciális különítménnyel nyomoztat az izlandi kormány a szigetország gazdaságát a csőd szélére juttató pénzemberek, bankárok és politikusok ellen. Ólafur Hauksson és csapata ráadásul egy törvénymódosítás révén minden adathoz, információhoz hozzájuthat, amely segítheti kézre keríteni a gyakran külföldi állampolgárságú banki vezetőket. Műholdkép Izlandról szeptemberben
Fejvadászokat küld az izlandi kormány a szigetországot 2008-ban a csőd szélére juttató pénzemberek, bankárok és politikusok után; a nyomozások célja, hogy ezek a személyek elszámoltathatók legyenek, és ha kell, elnyerjék méltó büntetésüket, teteikért letöltendő börtönnel fizessenek. A csoport lassan három éve dolgozik szép csendben, vezetőjük, Olafur Hauksson pedig a minap arról beszélt, a kormányzati segítségnek köszönhetően sokkal hatékonyabban tudnak fellépni a nyerészkedőkkel, spekulánsokkal szemben.
„Egy teljesen új eljárást dolgoztunk ki, az ügyészség folyamatosan köv…

A felnőttkorú fiú 11 éves kislánnyal történt szerelmi légyottjainak, szexuális kapcsolatának apasági állapot és súlyos börtönbüntetés lesz a vége?

Kép
Románia:A szászvárosi Silviu Oprist előzetes letartóztatásba helyezték, miután azzal vádolják, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy 11 éves kislánnyal, és teherbe ejtette azt. A kislány azt nyilatkozta a rendőröknek, hogy saját beleegyezésével történt a szerelmi aktus a 19 éves román legénnyel - írja amanna.ro.

A két fiatal az év elejétől élt párkapcsolatban, a lány várandóssága nyolcadik hetében jár. Édesanyja vette észre az áldottnak ebben az életkorban nem nevezhető állapotot, és értesítette a rendőrséget - olvasható az erdélyi hírportálon.

A kiskorú azt vallotta a rendőrségen, hogy önszántából feküdt le a férfival. "A kislányon nincsenek erőszak nyomai, és elismeri, hogy közös beleegyezésével létesített szexuális kapcsolatot a férfival, de a beleegyezése nem érvényes ebben az életkorban" - nyilatkozta Adina Velescu, a Hunyad megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője. Mivel kihasználta a kislány naivitását, Silviu Oprist akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik. /…

A tengerben állva mutatta meg kebleit a modell - fotó 18+

Kép
Vannak modellek, akiknél bűnözésszámba megy, ha melltartóba kényszerítik a kebleiket. Raluca Dumitru televíziós sztár az egyik közülük. A fekete szépség Mamaián mutatta meg ismét, mennyire fölösleges a szép mellekre melltartót préselni, hiszen a tenyérnyi ruhadarab előbb-utóbb felmondja a szolgálatot.       Raluca Dumitru A modell melltartója sem bírta sokáig, lecsúszott, Raluca pedig a legnagyobb nyugalommal levette, majd ismét visszapakolta. Közben értékes másodperceket ajándékozott egy fotósnak, hogy lekapja a kerek domborulatokat - írta a manna.ro. A portál a tengerben készült fényképet (18+) is közölte Raluca Dumitruról! Forrás:kisalföld.hu

60 nap börtön és 12.180 dolláros büntetés a házi Bibliacsoport házigazdájának

Kép
A házi Bibliacsoportok és házi gyülekezetek elleni háború ismét felerősödött az Egyesült Államokban. Az arizonai Phoenix városában egy férfit 60 nap letöltendő börtönre és 12.180 dolláros pénzbírságra büntettek, mert Bibliaolvasást tartott otthonában. Michael Salman és felesége 2005 óta rendszeresen tartanak házi Biblia összejöveteleket otthonukban 15-20 főrészvételével. Az alkalmak során beszélgetnek, elcsipegetik a résztvevők által hozott ételeket és a Bibliával kapcsolatos témákról társalognak. Sajnos úgy tűnik, hogy az ilyenfajta összejövetelek nem törvényesek ebben a városban. Az ügy kapcsán közel egy tucat felfegyverzett rendőr szállta meg otthonukat „bűntettük bizonyítékai” után kutatva. Michael Salman-t 67 rendelet megszegésével vádolják és ezért most családjától elszakítva két hónapra börtönbe kell vonulnia. Emellett a helyettes városi ügyész indítványt nyújtott be, hogy büntetését 2 és fél évremódosítsák, mivel Michael a bírósági felszólítás ellenére továbbra is tart összejö…

Hal borította az utat többszáz méteren

Kép
Közlekedési káoszt és némi riadalmat is okozott az a lengyel kamionsofőr, aki rosszul rögzítette a szállítmányát. Egy figyelmetlen sofőr hatalmas közlekedési dugót okozott a lengyelországi Kolobrzeg városában. 24 tonnányi szardínia ömlött ki az útra, miután a 26 éves kamionos nem megfelelően zárta le a rakományát. Először azt hittem, isteni csapás ért minket - mint a pestis vagy a sáskák - mondta egy autós.
A sofőrnek komoly összeget kell az út tisztításáért is fizetni - írja a Daily Mail. Forrás:kisalföld.hu

Becsületesek voltak a hajléktalanok: óriási összeget adtak át a rendőröknek

Kép
Több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget találtak hajléktalanok Sao Paolóban, amit azonnal átadtak a rendőröknek. Pénzzel teli bőröndöt és szemeteszsákot talált egy brazil hajléktalan pár Sao Paolóban. Azonnal jelezték a rendőröknek a zsákmányt, egy fillért sem tettek el.
A brazil pár hajnalban járta a várost, mikor riasztó hangját hallották. A két hajléktalan közelebb ment a helyszínhez, hogy megnézzék, mi történt. Ekkor leltek rá egy kisebb bőröndre és egy szemeteszsákra, melyekben összesen 20 ezer brazil real (több mint kétmillió forint) volt. A páros nem tétovázott, azonnal leadták a pénzt egy éjjeliőrnek, akit megkértek, jelezze a rendőrségnek a nagy fogást.
„Mikor kiérkeztünk, minden pénzt leadtak nekünk. A zsákmány valószínűleg egy múlt héten kirabolt japán étteremből származhatott. A hajléktalanoknak lett volna lehetősége meglépni, ám ehelyett jelentették a dolgot az őrnek, és megkérték, hogy hívja a rendőröket” – mondta Bruno dos Santos, a rendőrség szóvivője. Hozzátett…

Iráni haderő harcol Szíriában, az Asszád-kormány oldalán

Kép
Hónapokkal ezelőtt hírt adtunk arról az információról, hogy az iráni különleges alakulatok jelen vannak Szíriában.A hír akkor túl korán nyilvánosságra került, és iráni tisztviselők tagadták az erről szóló értesüléseket. Mivel fedett akcióról van szó, az ilyen értesüléseket tagadó politikusok valószínűleg nem is voltak tisztában az alakulat szíriai tevékenységével.Most az Iráni Forradalmi Gárda egy tisztje bejelentette, hogy az iráni haderő jelen van Szíriában, és az Asszád-kormány oldalán harcol a fegyveres ellenzéki erőkkel szemben. Az iráni haderő szíriai jelenlétéről Ismail Gha'ani, a "Jeruzsálem Hadtest" néven ismert különleges alakulat parancsnokhelyettese nyilatkozott.
"Szíriában megjelenésünket megelőzően már túlontúl sok ember halt meg az ellenzék fegyverei által, de az Iszlám köztársaság fizikai és nem-fizikai jelenlétével a még nagyobb tömeggyilkosságot Szíriában sikeresen megakadályozta." A Forradalmi Gárda tengerentúli bevetéseiért felelős alakulat t…

Vadászt akartak kilakoltatni Karlsruhéban - a végrehajtónak ez lett az utolsó akciója

Kilakoltatáson kezdett el lövöldözni egy férfi Karlsruhéban. Több túszt ejtett, rendőrségi információk szerint az incidensnek több halottja van.
Lövöldözni kezdett és több embert túszul ejtett egy férfi egy kilakoltatáson Karlsruhéban. A BBC jelentése szerint többen megsérültek, és a túszok között van az egyik végrehajtó is. A rendőrség azt feltételezi, hogy az incidensnek egy halálos áldozata is van. Egyelőre nem világos, hogy a fegyveres hány embert ejtett túszul.
A társasház környékét lezárták, a rendőrség különleges erői a helyszínen vannak. A rendőrség egyelőre nem tudott kapcsolatba lépni a túszejtővel. A túszejtő a lakás tulajdonosának élettársa, aki vadász, és több fegyvere van.
Beszámolók szerint a rendőrség különleges egységei dél körül megrohamozták a lakást, és több holttestet találtak ott
(Origó)

Frissítés: Az MTI híre:
Kilakoltatás közben túszul ejtett több embert egy férfi szerdán a németországi Karlsruhéban; az első hírek szerint az incidensnek négy halottja van.
Besz…